Ez már Mérő Verának is sok volt: nekiment Magyar Péternek az audis ámokfutó kapcsán tett kijelentése miatt
„Az azért kemény, hogy Magyar Péter lényegében rogáni kamunak titulálja azt a BRFK-közleményt” – fogalmazott az emberjogi aktivista.
Fogalmam sincs, mire készülnek, mitől félnek az urak, de komfortosabban érezném magam, ha békeidőben nem babrálnák a hadsereget, és kevéssé fegyverkeznének maguk körül.
„Mióta a korona a parlamentbe került, katonák őrzik. Fel is tettem akkoriban a kérdést: mi keresnivalója fegyveres honvédeknek az ország házában? Mit akar Orbán a honvédségtől? Azóta a Sándor palotát is részben katonák védik. Jó, mondhatjuk, az államfő a főparancsnokuk. (Bár nem hallottam, hogy a számvevőszék elnökének házához revizorokat vezényeltek volna.) És lám, azóta katonák őrzik az államhatárt is. És a témában legkevésbé kompetens honvéd vezérkar dolgozta ki a terrorveszély-rezsim tervezett jogfosztó intézkedéseit. Időközben sorra alakultak a közjogi magánhadseregek. Orbánt és Polt Pétert a TEK védi, Áder visszakérte magát a rendőrséghez, Kövért a Házőrség, és most Matolcsy is vásárolt magának egy »Láthatatlan légiót«, és élére egy főrendőrt, akit a belügy szó nélkül odaadott neki – afféle pizzafutárként.
Fogalmam sincs, mire készülnek, mitől félnek az urak, de komfortosabban érezném magam, ha békeidőben nem babrálnák a hadsereget, és kevéssé fegyverkeznének maguk körül.”